A nyírfacukorevés veszélyei kutyában.
Ő Bordó. Very important cat jobs Rövid szemléltető videó a cicák hasznos szolgáltatásairól a ház körül. Eszedbe jut még néhány? Nálunk a takarítás a menő: Bordó olivabogyót pofozgat esténként, ami rendszerint a szekrény alatt köt ki. Ilyenkor odahív, hogy segítsek kiszedni, és egy csomó porcica társaságában kerül elő a bogyó. Bordó is segít a mancsával […]
Tegnap a Fészek Színházban jártunk, megnéztük a cicákat és a Gabriella tizennégyszer c. darabot. Ugyan a cicák az előadáson (még) nem vettek részt, de előtte és utána is kivették a részüket a nézők szórakoztatásából. Eleve boldogan hagyták simogatni magukat a kanapé háttáláján fekve az újonnan érkezőknek, aztán nagy hancúrozásba kezdtek a földön. Az előadás végén […]
Minden, amit a bolhákról tudni érdemes. Ha van állatod, ha nincs.
A múlt héten a Fészek Színházban jártam. Délelőtt volt, nem előadásra mentem, hanem két kiscicához, akiket befogadott a színház közössége. Előtérben McCartney, a maine coon-szerű a háttérben pedig Lennon. Amikor megérkeztem, épp a kanapén ugráltak, A vizsgálat során kiderült, hogy mindketten fiúk (ez a névadáskor még nem volt egyértelmű), majd megkapták a szokásos bolhairtó-féreghajtó kezelést. […]
Íme egy szuper trükk, amivel ráveheted kutyádat arra, hogy kikövetelje a neki járó gyógyszert. Csak ki kell használnod az eb természetadta „nekem az kell, amit a gazdi nem akar odaadni” tulajdonságában rejlő lehetőségeket. Jó szórakozást!
By Szűcs Dominika • 2015-11-03 • No Comments
Esti mese
… és a második rész:
Hogyan működnek a parazitaellenes készítmények?
Az alábbi plakátot az Exo-Pet Állatgyógyászati Centrum oldalán találtam. Érdekes előadásokat hallgattam a szervezésükben a hétvégén nyulas témákban. A bélrendszeri megbetegedéseken kívül megismerkedtünk a nyulak alapvető működésével, szó esett fogászati betegségekről, húgyúti problémákról.